Az új mániám

Én sosem szerettem sem fülhallgatót sem pedig headsetet használni, mert mindig beleakadtam mindenbe a zsinórral, vagy zavart a laptop vagy telefon tárolásában, szóval nekem hatalmas macera volt, ezért nem is igen használtam, még futáshoz sem, pedig ahhoz igencsak elkélt volna, mert egy – egy félmaraton alkalmával az ember már egy bizonyos idő után nagyon tud … Olvass tovább

Legyen egyedi? Legyen más mint a többi? Megoldható!

A kárpitozása egy kifejezetten odafigyelést igénylő, nehéz és összetett kézműves szakma a mai napig. Manapság is még sokan foglalkoznak vele, de kevesen rendelkeznek a kellő tapasztalattal és felszereltséggel és hátérrel annak az érdekében, hogy az ügyfeleik, megbízóik elképzeléseit maradéktalanul megvalósíthassák. Ebben a posztban a hazai szereplők egyik legjobbjával foglalkozunk és bemutatjuk a DF műhelyét, melyről … Olvass tovább

A lányom meglepetése

Az ember számára mindig kis gyerekek maradnak a gyerekei, erre rá kellett jönnöm nekem is, hogy most már közel tizenhét éves a lányom. Nekem mindig az én kicsi kis lányom marad, de azt is látom, hogy bizony egyre önállóbb és egyre több olyan dolgot veszek rajta észre, amely a felnőttségére vall, és ezt akkor is … Olvass tovább

A munkahelyem új igénye

Több, mint tíz éve dolgozok már ugyanazon a helyen. Az ember ilyenkor hajlamos kicsit belefásulni a dolgokba, úgy érezni, hogy már mindent tud, mindenkit ismer, tudja, hogy milyen kérdéssel hova forduljon, ki az, aki tud segíteni bizonyos kérdésekben, és főleg, hogy ki miben a legjobb. Én is valahogy így voltam ezzel, és már-már az is … Olvass tovább

Az iphonom és a síelés

Az ember tudja milyen az, amikor végre elér valamit, amikor végre sikerül neki valami és azt szeretné megörökíteni, felvenni, levideózni vagy lefényképezni és azt elküldeni ismerősöknek, barátoknak, vagy csak épp eltenni a családi médiatárba. Én is így voltam ezzel, mikor legutóbb eljutottam síelni. Imádom a havas tájat és a hütték hangulatát, nagyon szeretek ezért minden … Olvass tovább

Hozzáállásban az erő

Közel öt éve döntöttem úgy, hogy alakítok egy kis céget, mert már nem tudok tovább azonosulni az akkori munkahelyem vezetőinek stílusával és hozzáállásával sem, hiszen számos esetben azt éreztem, hogy a nyújtott szolgáltatás minősége már nem fontos, csupán az a lényeg, hogy minél előbb és minél több számban utaljanak az ügyfelek. Ennek kapcsán számos vita … Olvass tovább