Az ember számtalanszor dönt úgy, hogy teljesen fordít, változtat az életén. Nemrég én is így döntöttem, hiszen kereskedelmi végzettséggel már több éve dolgoztam egy boltban, mégis úgy döntöttem, hogy kezdetben mellékesként, aztán pedig fő tevékenységként választom az ékszerkészítés világát. Ma már ebből élek, és azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy otthagytam az előző munkahelyemet, mert nem csak hogy sokkal jobban érzem így magam, hogy a saját magam főnöke vagyok, hanem ezerszer jobban élvezem is a munkát amit csinálhatok. Ezek az egyedi ékszerek nem csak másoknak okoznak örömet, hanem engem is legalább ugyanannyira feltöltenek, miközben készítem őket.
Most pedig már egy új szintre léptettem a vállalkozásom. Jelenleg ugyanis nem túl sok olyan rendezvény vagy helyszín van, ahol árulni tudom ezeket a gyönyörűségeket, és hát a facebook értékesítés nehézségei rengeteg időmet elvették, így hát arra az elhatározásra jutottam, hogy szükségem van egy webshopra. Meg is csináltattam egy hihetetlen profi csapattal, akik azt ajánlották, hogy a fotók elkészítéséhez válasszak egy legalább ennyire profi csapatot. Így is kezdtem segítő keresésbe a termék fotózás terén, és találtam rá a Fotoda csapatára, akik hihetetlen szép képeket csináltak az ékszereimről. A képeken a színek, a csillogás, egytől egyig tökéletes. Így biztos lehetek benne, hogy senki sem fog csalódni a rendelt termékben amikor kibontja azt a dobozából. Hihetetlen lelkiismeretes és profi munkát végez ez a kis csapat, csak ajánlani tudom őket bárkinek, akinek valóban fontos a minőség. Öröm a velük való közös munka. Biztos vagyok benne, hogy mindenki elégedett lesz velük, aki őket választja. Nem fog csalódni sem a munkájuk formájában sem pedig annak minőségében.