Az ember számára mindig kis gyerekek maradnak a gyerekei, erre rá kellett jönnöm nekem is, hogy most már közel tizenhét éves a lányom. Nekem mindig az én kicsi kis lányom marad, de azt is látom, hogy bizony egyre önállóbb és egyre több olyan dolgot veszek rajta észre, amely a felnőttségére vall, és ezt akkor is el kell fogadnunk és fel kell ismernünk, ha néha nehéz érzéseket okoznak nekünk – gondolok itt magamra, a férjemre, de még a nagyszülőkre is egyaránt.
Legutóbb például, nem is olyan rég, ahogy elkezdett vezetni megkérdezte, hogy én hogyan oldom meg, hogy a cipőim sarkát ne tegye tönkre a vezetés. Én persze először csak néztem rá, mert nemrég még azt kérdezte, hogy hogyan festem a körmöm, hogy ilyen szép legyen, ma pedig már a vezetésről van szó. Mondanom sem kell, hogy nem éreztem kellemesen magam. De hát elkezdtem neki mesélni, hogy én bizony, ha olyan cipőt kellene felvennem a naphoz, amiben a vezetést nem szívesen tenném, mert tönkre menne és sajnálnám, akkor váltócipőt használok, mert ez a legjobb és legtöbb amit én valaha ki tudtam erre találni.
Hát ez a beszélgetés sem volt könnyű számomra, de ami utána történt még inkább megmutatta, hogy egy korszak lezárult és a kislányom felnőtt. Hazajött ugyanis az én kincsem, és egy meglepetést nyújtott át nekem. Egy kis eszközt, ami nem volt más, mint sarokvédő cipőre, amit vezetéshez használhatok a váltócipő helyett, mert sokkal egyszerűbb és jobb is, na és persze sokkal gyorsabb és kényelmesebb is. Mondanom sem kell, hogy hirtelen elszomorodtam, hogy az én kislányom felnőtt, és már nem én adok neki megoldást valamire, hanem ő lep meg engem, másrészt viszont nagyon örültem, mert egy új korszak kezdődött, és éreztem, hogy ha így fog tovább folytatódni, hatalmas és hihetetlen élményteli kalandok várnak még ránk közösen.