Barátnőim ajándéka

Én nem igazán vagyok az a típusú ember aki szeret ismerkedni, éppen ezért talán mondhatom azt is, hogy közel sem járok sikerrel a párkapcsolatok terén. Volt egy pár próbálkozásom, de igazán hosszú kapcsolatról nem tudok beszámolni és nem is igazán látom egyelőre a lehetőségét vagy az esélyét annak, hogy én egy tartós kapcsolatot alakítsak ki valakivel magam körül, hiszen jelenleg iszonyat sokat dolgozok, a szabadidőmet pedig a testvéreimmel és a szüleimmel, vagy a barátnőimmel töltöm, tehát nem igazán teremtek lehetőséget sem arra az engem körülvevők véleménye alapján, hogy kapcsolat alakulhasson ki bárkivel is. Persze ebbe eddig én nem is igazán gondoltam ennyire mélyen bele, csak nemrégiben a barátnőimtől kaptam egy avon far away glamour parfümöt azért, hogy ha színházba vagy bárhová megyünk egyrészt ez az illat kísérjen végig, hogy aztán ha magamra öltöm emlékezni tudjak az együtt töltött alkalmakra, másrészt pedig mivel egy eléggé csábító illatnak nevezik, hátha befog a hálóba egy potenciális férfi udvarlót számomra.

Persze abban a pillanatban ez egy kis vicces mondatnak tűnt, amikor nemrég névnapomra megkaptam tőlük ezt a parfümöt, azonban most komolyabban belegondolva talán tényleg változtatnom kellene egy-két dolgon, mert így szinte esélytelen hogy párkapcsolatot létesítsek egy-két évig, ami azért harminc fölött már sok idő, főleg, hogy ha valaki családot szeretne, hiszen alapvetően én is úgy terveztem az életemet, hogy harmincöt éves koromig családot alapítok két gyerekkel, ami most egyelőre úgy néz ki, hogy nem fog megvalósulni. Persze nem baj, ha egy kicsit kitolódik, de sokkal tovább nem szeretném tolni a gyerekvállalás kérdését. Nem szeretnék negyven év felett szülni. De most hátha a parfüm és ez a finom illat segíteni fog a kapcsolat alakításban. Belegondolva nem is lenne annyira rossz már.